Bartók Béla zeneműveinek kritikai összkiadása hét műfaji sorozatban, 48 kötetben jelenik meg:
- Színpadi művek (6 kötet)
- Vokális művek (5 kötet)
- Zenekari művek (15 kötet)
- Kamarazene (7 kötet)
- Zongoraművek (9 kötet)
- Zongorakivonatok (4 kötet)
- Függelék (2 kötet)
Az összkiadás Bartók zeneszerzői életművének egészét teszi nyilvánossá a kutatás és az előadás számára:
- a Bartók jóváhagyásával nyomtatásban megjelent művek leghitelesebb alakját (Fassung letzter Hand);
- a befejezett, de Bartók életében kiadatlan kompozíciók leghitelesebb formáját;
- a kiadott és a kiadatlan művek jelentősen eltérő variáns formáit;
- a művek genezisét dokumentáló vázlatokat és a fogalmazványoknak a definitív műalaktól jelentősen eltérő szövegét;
- a befejezett művekhez nem kapcsolható töredékeket és vázlatokat;
- a zeneszerzési tanulmányok dokumentumait;
- azokat a más szerzők, illetve előadóművészek által készített átiratokat, amelyek Bartók közreműködésével nyerték el autorizált formájukat;
- idegen szerzők műveinek Bartók által készített átiratait és hangszereléseit (ide nem értve a Bartók instruktív közreadásában megjelent mintegy 2000 oldalnyi zongoraművet).
Bár tudományos igénnyel készül, az összkiadás kottafőszövege a gyakorló muzsikálás céljait is kívánja szolgálni. A kiadásnak mindazonáltal nem célja, hogy a kottaszöveget egyetlen hiteles végső formára egyszerűsítse. A zenei szöveg lényegbevágó problémáira nemcsak a kottától elkülönülő kritikai jegyzetapparátusban mutat rá, hanem magában a kottafőszövegben: itt kínálja fel a variáns formákat, az előadó előtt álló választási lehetőségeket.
Bartók életművében egy-egy kompozíció egymást követő alakjai és publikált variánsai nem minden esetben képviselnek egyenes vonalú fejlődést. A hiteles alternatív formák ezért részét alkotják az összkiadás kottafőszövegének. Több művének nyomtatott kiadásában maga Bartók is felkínált variáns formákat: egy-egy részlet könnyített alakját, alternatív befejezésformát, könnyebb zongoramű hangversenyváltozatát (Konzertfassung). További tipikus variáns alakok a zeneszerző saját játszópéldányán alapuló alternatív formák és a Bartók játszotta hangfelvételen megőrzött lényegbevágó szövegváltozatok. Néhány műve az ismételt átdolgozás és újbóli megjelentetés során olyan átalakuláson ment át, amelynek különböző állomásait kellő történeti távlatból nem egyszerűen túlhaladott vagy javított műalakoknak, hanem inkább alternatív formáknak tekinthetjük. Ami a lehetséges szöveghibákat illeti, Bartók definitív kottaszövegeiben számos ellentmondásos vagy hibagyanús tempó-, ill. metronómutasítás és időtartamadat, dinamikai és előadási instrukció található, amelyeket a kritikai kiadás részben nem javít, hanem kommentál. Rövidebb szakasz alternatív olvasata általában ossia sorként magában a kottafőszövegben, teljes mű alternatív formája, illetőleg befejezésváltozata a függelékben található. A lehetséges szöveghibákra a kottafőszöveg lapalji jegyzete utal.
A kottafőszövegben a művek a kottahelyesírás szükséges mértékű egységesítésével jelennek meg. Bartók kottázása azonban következetesen nem egységesíthető. Egyrészt ő maga számos notációs kérdésben pályája során néha többször is megváltoztatta véleményét, és a későbbi, érettebb forma gépiesen nem alkalmazható a korábbi formák kiváltására. Másrészt Bartóknak és kiadóinak kapcsolata, a mindenkori kiadó házi notációs stílusa olyan mértékben nyomot hagyott a nyomtatásban megjelent definitív műalakok kottaképén, hogy bármiféle teljes egységesítés lehetetlen, de megtévesztő is volna.
Az összkiadás Bartók érett notációjának és kiadóival folytatott levelezésének szellemében a lehetséges mértékig mégis egységesít:
- a hangszerneveket olaszul adja;
- a nagyobb együttesek partitúrájában a szünetelő hangszerek üres kottasorai (tote Zeilen) kimaradnak;
- a konkrét hangmagasság nélküli hangszerek szólama egy vonalra írott;
- a tempóra vonatkozó utasítások, ideértve az accel., poco rit. stb. árnyalásokat is, általában a kottaszisztéma fölé kerülnek;
- a metronómszámok csak akkor állnak zárójelben, ha ez volt Bartók szándéka;
- zenekari partitúrában egy kottasorba írott két fúvós szólam hangjai általában egy szárra vannak írva.
Nem lehet ugyanakkor következetesen egységesíteni a következőket:
- a partitúrák próbajeleit és bekeretezett ütemszámozását, mely hol mechanikusan, hol a zenei szakaszok határait jelölve szerepel;
- a több szisztémát összekapcsoló ütemmutatók méretét és elhelyezését;
- a biztonsági módosítójelek használatát;
- a staccatóval végződő kötőív háromféle alakját (A B C);
- a pedáljeleket (6, ill. 1 2);
- a teljes tételre, ill. egyes tételszakaszokra vonatkozó időtartamadatokat (durata).
A művek keletkezését, fogadtatását és kiadásának történetét ismertető Bevezetést követően külön fejezet – Notáció és interpretáció – foglalkozik a kötetben közölt darabok notációs és előadási problémáival.Minthogy egy-egy zeneszerző notációja csak akkor értelmezhető teljes pontossággal, ha ismerjük kottaolvasásának sajátos konvencióit, amelyeket legközvetlenebbül a szerzői előadás közvetít, az összkiadás a Bartók játszotta hangfelvételeket primer forrásnak tekinti. A zeneszerző által a művekkel kapcsolatban megadott információk – mint például a hangszerlista, az előadás időtartama vagy az ültetés – közvetlenül a kottafőszöveg előtt kerülnek közlésre.
A szerzőtől származó idézetek eredeti nyelvű formáját mindig kurziválás emeli ki. A kottafőszövegben a közreadói kiegészítések többségét szögletes zárójelben adjuk, csupán a módosítójeleket közöljük zárójel nélkül, kisebb fokozattal.
A kritikai megjegyzésekben (Critical Commentary) a vázlatokat és fogalmazványokat vagy annotált fakszimilében, vagy „diplomatikus átírásban” jelentetjük meg; ez utóbbi nem követi a modern kottahelyesírás szabályait. Diplomatikus átírást abban az esetben alkalmazunk, amikor az eredeti dokumentum hasonmás közlésére nincs mód, vagy pedig az átírás a fakszimilénél pontosabban, olvashatóbb formában tudja bemutatni, hogyan kerültek papírra a zeneszerző gondolatai, miként változott a kottaszöveg az egymás utáni írásrétegekben. Ellentétben a kottafőszöveg készítésének elveivel, az átírás célja nem a könnyű olvashatóság, hanem az, hogy a lehetőségek határáig minden információt tartalmazzon.